Oktatási együttműködések

A Qualysoft megalakulása óta minden országban együttműködik főiskolákkal és egyetemekkel. A diákoknak lehetőségük nyílik a gyakorlatra - ennek során a tanulmányaik befejezése előtt álló diákok tudását és ötleteit nagy mértékben felhszanáljuk a kutatási és fejlesztési projektjeinknél.

Egyre fontosabb az, hogy az egyetemek összehangolják a programjukat a munkaerőpiac igényeivel. Csak akkor tudják a piacot ellátni versenyképes, egyetemet végzett szakemberekkel, ha a kiképzési rendszer kialakításánál figyelembe veszik a piac igényeit. A gyakorlatra való irányulás nagy mértékben növelhető, ha az egyetemek az oktatásba bevonják a vállalatok szakembereit is.

Amíg a vállalatok a legjobb esetben az egyetemeket kutatási feladatokkal bízzák meg, az egyetemek szakembereket képeznek ki azzal a céllal, hogy szaktudásukat a vállalatokon belül fogják hasznosítani illetve fotábbfejleszteni. Így az egyetemi végzettséggel rendelekezők különös erőfeszítés nélkül tudnak beilleszkedni a vállalatok munkájába.

Termékeink mögött fiatal, tehetséges szakemberek állnak, akik diplomamunkájukat a Qualysoftnál írták és egyidejűleg a fejlesztési csapat tagjai voltak. Ennek köszönhetően a vállalati csoport munkatársainak átlagéletkora 32 év, ami a jövőben tovább fog csökkenni.

A Qualysoft nem csak a diákokat várja tárt kapukkal. Olyan egyetemekkel is együttműködünk, ahol vezető szakembereink előadásokat tartanak és a nemzetközi egyetemek munkájában aktívan részt vesznek.

Jelentős egyetemek/főiskolák:

  • Pécsi egyetem
  • Corvinus Egyetem Budapest
  • University of Vienna
  • Danube University Krems
  • Vienna University of Technology
  • University of Darmstadt