Magyar IT cégek az autóiparban

Hogyan lehet egy vállalat autóipari beszállító? Erre a kérdésre keresték a választ az IIR Magyarország Autóipari beszállítói kapcsolatok című konferenciáján. A Qualysoft Informatikai Zrt. szakértője szerint a válasz a rugalmasság és a gyorsaság.

Hihetetlen pezsgés van ma Magyarországon az autóiparban, s ezt a fellendülést az IT cégek is kihasználhatják - jelentette ki Gáspár László, Qualysoft Informatikai Zrt, Ipar és Kereskedelem Üzletág igazgatója az IT beszállítói specialitások az autóiparban című előadásában. Mint elmondta, a PwC Magyarország és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) az elmúlt hetekben mutatta be az Investing Guide Hungary 2012 című összefoglaló kiadványukat, amely szerint jelenleg az elektronikai, a gyógyszeripari, az informatikai és élelmiszeripari cégek mellett a legjelentősebb iparági befektetőknek az autóipari cégek bizonyulnak. A szegmensben közel 600 Magyarországon működő cég közvetlenül 100 ezer embert foglalkoztat, és közvetetten számos beszállítónak ad munkát, melyek a nagy nyugat-európai autógyártó cégek ellátása által folyamatosan erősödnek és bővülnek. Az Audi új, 900 millió eurós beruházása, valamint a Mercedes kecskeméti fejlesztése is tovább erősítette Magyarország pozícióját az autóiparban, illetve az autóipari beszállítói szektorban.

Az egyik legfontosabb az autóipari beszállítók igényeit tekintve a nagyfokú rugalmasság, nemcsak a beszállítói vonatkozásban, hanem a rendszer vonatkozásában is. Azaz hiába rugalmas az informatikai szolgáltató tevékenysége, ha a szállított rendszer nem illeszkedik a megrendelő folyamataihoz és kultúrájához. - mondta Gáspár László.

A Qualysoft vezetője tapasztalataira hivatkozva elmondta, hogy az autóipari megrendelőinél elvégzett projektek főként a folyamatok és a költségek optimalizálására és a biztonság növelésére irányultak. Mint mondta, leggyakrabban a meglévő rendszerek optimalizálását kell elvégezni, ahhoz, hogy a vezetők a megfelelő időben a megfelelő információhoz jussanak. Ezen hiányosságok megoldásához az informatikai szolgáltatónak egyfajta tanácsadóvá kell válniuk és együtt kell élniük az ügyféllel, ami ezen a területen alapkövetelmény.

A szegmens specialitása, hogy a beszállító cégek is leggyakrabban valamilyen anyacég leányvállalataként működnek, ezért jellemző, hogy az anyavállalat informatikai rendszereit használják. Viszont ezeket lokalizálni, a magyar sajátosságoknak megfelelően optimalizálni kell, hiszen a helyi törvényeknek meg kell felelniük – vázolta a piaci réseket Gáspár László. Tapasztalatai szerint az autóipari vállalatoknál nagyon sok olyan informatikai rendszert használnak, amelyek az életciklusuk végén járnak. Ezek gyakran még mindig karakteres üzemmódban képesek dolgozni, s karbantartásuk, frissítésük is nagyon drága. Bár ezek a jól bevált rendszerek akár már húsz éve bizonyítják használhatóságukat, a kiváltásuk mégsem halasztható a végtelenségig, ezért ezeket folyamatosan váltják le a vállalatok – hangzott el a Qualysoft igazgatójának előadásában.

Másrészről a mai autóipari vállalatok is egyre gyakrabban használják az innovatív technológiákat, főként a főtevékenységet kiszolgáló területeken, mint pl. kontrolling, pénzügy, marketing, stb. A jövő a mobil eszközökben és a felhő (cloud) megoldásokban van. Egy autóipari vállalat akkor lehet igazán sikeres, ha gyorsan tud reagálni a megrendelői igényekre és természetesen a belső működési jelzésekre is. Az adatok, információk elérése és azok megfelelő megjelenítése – akár mobil eszközökön is – mára már kulcsfontosságúvá vált.

Related News

Qualysoft Summer Party 2016

24.06.2016 Vienna
Qualysoft Summer Party 2016
Az IT tanácsadó és szolgáltató Qualysoft meginvitálta ügyfeleit a Wolke21 toronyban található tetőteraszra. Mintegy 200 ügyfél és partner tett eleget a meghívásnak és bulizhatott egy kellemes nyári estén különleges ételek és a nagyszerű élő zene…

First Meet-up: JAVA&Beer

10.12.2015
First Meet-up: JAVA&Beer
As Qualysoft implements projects at the cutting edge of IT-industry, our experts come across news and trends on a daily basis.